Hirdetés

Élménytúrák és laza gurulások Magyarországon!

Kedves Motoros Barátunk!

 

Azzal a szerény szándékkal szerkesztettük meg ezt a honlapot, hogy a web-en elérhető mintegy 2 millió motoros honlap közül a számodra leghasznosabbat nézegethesd. Ezt megteheted regisztráció nélkül is, de ha aktívan is részt kívánsz venni a motoros életbe, akkor regisztrálj motorosként és/vagy szolgáltatóként!

Kérjük, mindenképpen olvasd el a "Tudnivalók" pontban leírtakat!


Segítséget szeretnénk nyújtani neked, hogy felfedezd kicsi hazánkat – Magyarországot. Tekintettel arra, hogy a motorozás a szabadság maga, nem szeretnénk, ha az ország határai a túráid határait is jelentse. Ennek megfelelően találhatsz javasolt helyeket, túra útvonalakat a határainkon túlról is, azonban ezen a honlapon az alap: Magyarország felfedezése, és bebarangolása.

Nem kicsit egoista módon abból indultunk ki, hogy más motorosok is úgy szeretnek túrázni, mint mi magunk. Szűk baráti társaságban megtenni 3-400 km-t szép tájakon, délután megérkezni egy kellemes szállásra, ahol wellness programmal, masszázzsal feltöltődni estig, amikor irány egy boros/sörös/pálinkás pince és hódolni a kulináris élvezeteknek, majd másnap reggel irány a következő etap.

Természetesen, ha másképpen gondolod, akkor is megtalálod az igényeidnek megfelelő célállomásokat, túraútvonalat a honlapunkon.

Kérlek, visszajelzéseiddel, élménybeszámolóiddal segítsd munkánkat, hogy a lehető legprofesszionálisabb módon tudjuk fejleszteni a honlapunkat!

Üdvözlettel:

A Hungary-motorcycletours csapata

 

Elindult a - remélhetőleg legjobb - motoros túratervező, közösségi oldal!

Egyben elindult Facebook oldalunk is: Hungary-MotorcycleTours néven.

Üdvözlünk mindenkit!

Sokasodjunk! Találjuk meg Magyarország legjobb motoros helyeit, szolgáltatásait!

Regisztrálj!!!

:)

 
English French German Italian Portuguese Russian Spanish